Rólunk írták
  
Bormúzeum a pincében

Föld alatti mennyország

 

Marosi Csilla, Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet.
Heti Válasz
8. évfolyam 9. szám, 2008.02.28

 

Új múzeum nyílik augusztusban a budai Várban. A Királyi Borház és Pincemúzeum nem mindennapi környezetben, 1350 négyzetméteres középkori pincerendszerben fogadja majd látogatóit.

A forgalmas Dísz tértől néhány lépésre, a Görgey-szobornál álló kovácsoltvas kapun átlépünk a múltba: Árpádkori, török kori és késő újkori romokkal találkozunk, a szemügyre vett várfalmaradványról és a hozzá tartozó félköríves toronyról pedig kiderül, hogy 750 év eseményeinek volt tanúja. Néhány méterrel odébb egykor bronzöntőműhely állt, ahol a harcokban használt ágyúkat készítették.

A háborúkról és az azokat követő építkezésekről mesél kalauzunk, Szamkó Katalin, a második világháború óta romokban álló terület helyreállítását végző Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. igazgatója. Megtudjuk, hogy a Várhegynek ez az oldala a történelem folyamán folyamatosan "nőtt", egy-egy ostrom után egyre nagyobb házakat építettek. Mindig felhasználták az ép falakat, oszlopokat, köveket, de az igényeknek megfelelően alakítottak, bővítettek is az épületeken és a pincéken.

A pincéket viszonylagos épségben sikerült feltárni, minden boltívből megmaradt legalább annyi, hogy rekonstruálni tudják a hiányzó részeket. A XX. század elején itt álló öt háznak természetesen különálló pincéi voltak, amelyeket a múzeum kedvéért nyitottak egybe.

Pincesétánk során néhol csak márgába vájt üregeket látni, máshol kövekkel kiépített falak határolják a teret, de előfordulnak vakolt falrészek is. A durvább kövekből készült boltívek régebbi korokat idéznek, a szabályosabbak a XVIII. század környékén épülhettek. Emitt egy kőoszlop áll ki a földből, talán egy ajtófélfa lehetett valamikor, amott pedig egy, a falból alig kikandikáló lépcső: a későbbi korok emberei nem ott, nem úgy képzelték a pincelejáratot, mint elődeik. Semmi nem szabályos: kisebb pincerészek váltakoznak nagyobb terekkel, alacsonyabb boltívek magasabbakkal, darabosabb kövek finomabban megmunkáltakkal, boros jellegű pincék mélypincékkel (utóbbiakat háborús időkben menekülésre használták).

A pincerendszer legrégebbi, nagy érdeklődésre számot tartó része a rituális zsidó fürdő, a mindössze két-három négyzetméteres mikve. A sekély fürdőrészt rétegvíz táplálja. Hogy az 1200-as években zsidók laktak a környéken, az is bizonyítja, hogy néhány tíz méterrel odébb találták meg az első budai zsinagógát. Ezt a feltárás és dokumentálás után visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Főparancsnokság előtti utcaszakasz húzódik fölötte.

A régészeti feltárások során számos értékes lelet került elő - tudjuk meg Bencze Zoltántól, a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának vezetőjétől. Reneszánsz kori városi palota nyomait is megtalálták, festett freskóit a múzeumba mentették. Az állandó kiállítás további meglepetése az Anjou-címeres selyemkárpit és a kutakból előkerült textíliák, bőrök, fatárgyak - amelyek szokásos körülmények között nem maradtak volna meg.

A vagyonkezelő kht.-nak a pincerendszer hasznosítására tavaly kiírt pályázatán a Királyi Borok Kft. terve lett a nyertes. Tollár Tibor ügyvezető azt ígéri: igazi kultúrintézményt fognak itt működtetni, a kiállítások mellett szakmai rendezvényeknek nyújtanak majd otthont. Az augusztusban megnyíló Királyi Borház és Pincemúzeum kiállítási terveiért és berendezéséért Csoma Zsigmond felel. A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára - egyúttal a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főtanácsosa - a Budai Látképnek elmondta: a "föld alatti mennyországban" külön pincerészekben mutatják be a hat magyar borrégiót, illetve a huszonkét borvidéket, lesz egy terem a magyar borlovagrendek bemutatására, de megismerkedhetünk a tokaj-hegyaljai aszúkészítéssel és a középkori szőlő- és borkultúrával is.

Emellett külön pinceágakat szentelnek a pálinkakészítés és a magyar pezsgő történetének, a magyar kézművesremekek bemutatásának. A középkori budai szőlőművelés és borgazdálkodás megismerése mellett megtekinthetjük a mikvét, valamint a kóser borok és pálinkák gyűjteményét. Természetesen lesz borkóstolás, és a látogatók a múzeumi boltban meg is vásárolhatják a kiszemelt italt, a múzeumigasztronómiai vásárfiát.

 

Polgárházak és paloták

 

A tavaly felújított pincék a Szent György utca 2-10. szám alatti öt polgárházhoz tartoztak. A szomszédos, XVIII. században épült Teleki-palotát az 1890-es években Habsburg József főherceg vette meg, átalakíttatta, a polgárházakat pedig lebontatta, helyükön kertet és luxusistállót építtetett. A Teleki-palota és melléképületei is megsínylették Budapest 1944-45-ös ostromát, és sokáig romokban állva várták sorsuk jobbra fordulását. A helyreállítás helyett azonban az 1960-as években a romos épületeket elbontották.

A rendszerváltozás után ismét terítékre került a budavári romterületek rendezésének kérdése. A terület feltárási és rendezési tervét 1997-ben készítették el, és a Budapesti Történeti Múzeum által végzett régészeti feltárás után 2004-ben kezdték meg a helyreállítási munkát, azaz a pincerendszer stabilizálását, látogathatóvá tételét, a szomszédos sétány kiépítését, valamint az egykori József főhercegi palota területének helyreállítását.

A régészeti feltárás és a terület újjáépítése az egykori polgárházak helyén 800 millió forintba került, a központi költségvetés biztosított hozzá forrást. Nagy Gábor Tamás polgármester arról tájékoztatja lapunkat, hogy a kerületi építési szabályzat lehetővé teszi a beépítést, vagyis a pincék fölé a szemben lévő Sándor-palota magasságában épülhetnek házak, de itt csak az államisághoz kötődő, illetve közfunkciót ellátó építmények kaphatnak teret.

A most átadott területtől délre fekvő József főhercegi palota romjait a régészek már feltárták (ez 200 millió forintos kiadást jelentett), a területet európai uniós forrásból rendezik majd.

 
English (United Kingdom)

Királyi Borház és Pincemúzeum
Nyitva tartás:
Május 01. és Szeptember 30. között:
H-V: 12-20 h
Október 01. és Április 30. között:
K-V: 12-20 h
Hétfő szünnap
Rendezvények alkalmával:
10-23 h

Budapest I. kerület, Budavár
Szent György tér,
Nyugati sétány
Telefon:
06-1-267-1100

E-mail

Hírlevél